Hittantábor 2014. – 5. nap

Reggeli után mindenki bepakolt a bőröndjébe, lehetőleg a sajátjába a saját dolgait, majd elhagytuk a szobákat. még egy sor verseny következett, ahol a csapatok még pontokat gyűjthettek. A sorverseny után az ebédlő alakult át misére alkalmas helységgé az ideiglenes sekrestyésünknek köszönhetően, és ott került bemutatásra az utolsó napi szentmise.

Szentmise főbb gondolatai:

Adjunk hálát az eltöltött hétért, a szép időjárásért, a csodálatos környezetért és a Szűzanya oltalmában lévő hazánkért. Jézus hív minket a mennyei otthonba! Ő soha nem hagy el minket akár mit is teszünk.  Jézus a béke, a szeretet és a jóság. Vegyünk róla példát és maradjuk az Ő hűséges tanítványa, engedjük, hogy a szava a szívünkben csírázzon.

A hagyományokhoz hasonlóan a szentmisét követően volt eredményhirdetés, ahol minden csoport kapott egy kis emléket az idei hittantáborról. Az idei évben rendkívül szorosak voltak az eredmények, a helyezettek között csak egy két pont különbség volt, ami azt eredményezte, hogy senki nem tudta, nem érezte, hogy hányadikként fog befutni.

Elfogyasztottuk az ebédünket, a csomagokat bepakoltuk az autóbuszba és elindultunk hazafelé. Útközben azonban eszünkbe jutott, hogy a fegyverszünetnek vége, és mivel az idő is jóra fordult, ezért betértünk Csókakőre, hogy a rend és tisztesség kedvéért bevegyük a várat.

A vár megtekintése után egyenesen hazavettük az irányt, ahol már a gyerekeket tárt karokkal várták a szülők és biztosan mindenki részéről megkezdődhetett az otthoni hittantáboros beszámoló. Ami biztos, hogy jövőre is lesz hittantábor! Már most lehet rá készülni, edzeni, futni, hegyet mászni, kenuzni…. és persze várni.

Addig is további szép és eseménydús nyarat kívánunk mindenkinek!

←Vissza az 4. napra

Az adott cikk linkje: http://www.kunsziget.plebania.hu/esemenyek-unnepek/archivum/2014-2/hittantabor-agard-szekesfehervar-2014-06-29-07-04/hittantabor-2014-5-nap/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.