↑ Return to 2014

Nagyböjti lelkigyakorlat (2014.03.20 – 2014.03.22.)

Március 20-án, csütörtökön kezdődött egyházközségünk háromnapos nagyböjti lelkigyakorlata, melynek vezetője Dr. Lukácsi Zoltán atya, rektor, székesegyházi kanonok úr volt. Rektor atya a szentmisék előtt 1 órával és a szentmisék alatt is a gyónók rendelkezésére állt, valamint lelkigyakorlatos szentbeszédben szólt hozzánk. Pénteken a szentmisét megelőzően Winkler Zsolt plébános tartotta a Keresztutat, melynek elmélkedéseit Boldog II. János Pál pápa még krakkói bíboros érsek korában írta, amikor VI. Pál pápa meghívására 1976 nagyböjtjén a pápa és a római kúriában hivatalt betöltő kuriális bíborosok, valamint prelátusok jelenlétében a Vatikánban lelkigyakorlatot tartott.





Az alábbiakban néhány gondolatot adunk közre dr. Lukácsi Zoltán atya elmélkedéseiből.

Nagyböjt annak az ideje, hogy fokozatosan igyekezzünk krisztusivá válni, Krisztusra hasonlítani, Krisztus arcát kialakítani önmagunkban. Nagyböjtben a világ nem változik meg körülöttünk, hanem nekünk kell megváltozni, hozzáadni valamit „a szolgálatunk szokott mértékéhez” (Szent Benedek).  Úgy kell élnünk, dolgozunk, és tennünk a dolgainkat, hogy azzal mindig Krisztust kövessük. Ez a világ azonban nem azt akarja, hogy az ember valós arca mutatkozzon meg, inkább „körbehazudjuk egymást”, s így próbáljuk meg elhitetni azt, ami nincs. Egyedül a szeretet képes túllátni a racionális megfontolásokon, és képes megcselekedni valami olyat, amiből megszületik maga a csoda. Krisztus követőjének lenni azonban sosem egyszerű, soha nem is volt az. Úgy használjuk tehát a földi létünk javait, kincseit – azaz Isten kegyelmeit – hogy méltán nevezzenek minket Krisztus követőinek.

Nekünk, hívőknek két dolgot nem szabad elfelejtenünk az életünkben: azt hogy kik vagyunk, és hogy van Isten. Az embernek (görögül antroposz = felfele tekintő) túl kell tekintenie a materiális világon, mert „önmaga karikatúrája” az, aki csak lefelé tekint. Emlékeznünk kell arra, hogy az Isten nem hagyott bennünket a porban, hanem úgy emelt fel bennünket magához, hogy önmaga is lehajolt hozzánk. Lejött közénk a porba, és maga is emberré lett. Rajtunk az Isten képmása van. Vissza kell adnunk magunkat teljesen az Istennek, és ne foglalkozzunk hiábavaló dolgokkal, amikor csak egy a fontos, az örök hazánkhoz vezető út építése. Gondoljunk Máriára, aki minden ember közül a legnagyobb hivatást kapta, és mégis egész életét teljes ismeretlenségben élte meg, s csak az Úr alázatos szolgálója maradt. De egész életében ott volt mellette Jézus, a csoda, az Isten. A mi életünkben is minden cselekedetünkben ott lehet Jézus, ezért válasszuk őt, magát az életet.

Nem juthatunk el az Isten nyugalmába, ha lázadozunk, s földi gondjaink mindig megelőzik a gondolkodásunkban az Istent. Sokszor megkérdőjelezzük: talán nincs is közöttünk az Isten? Egy gyermek magától értetődő módon ragaszkodik a szüleihez, így nekünk, felnőtteknek is bizalommal kellene hagyatkoznunk az Istenre. Mindig magunk akarjuk megoldani a problémáinkat, s legfeljebb ha nem sikerül, akkor fordulunk kétségbeesve az Istenhez, hogy miért nem segít. Azonban fel kellene fognunk azt, hogy Istennek a szolgálata a legnagyobb szabadság. A szabadságra meghívott nép mindig ember feletti vállalkozáshoz kezd, viszont ehhez ember feletti segítség is van. Isten soha nem ígért bőséget, sem gondtalanságot, de a mindennapi kenyeret, és a mindennapi bizonyosságot, hogy itt van közöttünk, megadja nekünk.


K_Nagyb%C3%B6jti+lelkigyakorlat_2014_010.JPG (1298×865)

K_Nagyb%C3%B6jti+lelkigyakorlat_2014_006.JPG (1298×865)

 

Az adott cikk linkje: http://www.kunsziget.plebania.hu/esemenyek-unnepek/archivum/2014-2/nagybojti-lelkigyakorlat-2014-03-20-2014-03-22/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This blog is kept spam free by WP-SpamFree.